Sanyi egyéb oldalai

2014.09.13.

Hihetelen kedves történet!

A mai világban, ahol szinte mindenki elrohan a másik mellett és szinte mindenki csak magával foglalkozik, nagyon megritkult az emberi figyelmesség és a kedvesség. A kapcsolatok nagy része anyagi érdekekhez fűződik, az igaz barátság és a feltétlen bizalom kihalófélben van. Szomorú ezt átélni a korombelieknek. Nekünk, akiknek néhány évtizeddel ezelőtt  még volt ebben részünk és tapasztalatunk bőven. Úgy tűnik, már ez is a múltunk részévé vált, és csak szép emlék, ami mára hiú ábránd marad csak.

Akad azért még néhány ember rajtam kívül is, akik nem hajlandóak lemondani ezekről az értékekről. Sőt! Az "új generáció" néhány tagja is magáévá tette szülei értékrendjét. Egy ilyen páros lepett meg negem úgy, hogy csak néztem, mint hülye nyúl a búzában.

Müller Judit és Novák Oszkár különleges, egyedi, fantasztikus meglepetéssel állt elő a lakodalmi vacsorájuk közben.

A vőfélykalapomat formázó tortával kívántak nekem boldog születésnapot a násznépük szeme láttára, miközben a násznéppel énekelték a "Boldog születésnapot"... Úgy sírtam, mint egy kisgyerek, de nem szégyellem! Sőt örülök annak, hogy ilyen élményben lehetett részem sok-sok év után.

A tartalmas élet részét képzi az érzelmek megélése is, amit nem szabad szégyelni kimutatni. Nem hamis, talmi értékek mentén kell éldegélni egy felvett álarc, szerep mögött. Az őszinteség, a nyíltság sebezhetővé tesz ugyan, de egy idő elteltével megerősödik az ember és rájön, hogy sokkal jobb így élni. Ezt látszik igazolni a fenti esmény is, hiszen én egy fizett szolgáltatóként vettem részt ezen az ünnepi napon. Mégis úgy bántak velem, mintha a családtagjuk lettem volna.

Kedves Judit és Oszkár!

Nagyon szépen köszönöm a megelőlegezett bizalmatokat! Köszönöm a belém vetett hiteteket! Köszönöm szépen nektek ezt gyönyörű gesztust! Köszönöm szépen a Családotoknak, a Barátaitoknak, a Kedves Násznépeteknek ezt a fantasztikus estét! Remélem, egy hosszan tartó barátság vette ezzel kezdetét!

Csók a Családnak!

Sanyi

Hozzászólás írása:

CAPTCHA Image A képen látható karakterek:

Kép cserélése

Hozzászólások:

Vissza