Sanyi egyéb oldalai

2017-06-21

Kedves Helga és Zoltán!

Olyan élményben volt veletek részem 2017.06.16-án, hogy most én kívánok köszönetet mondani Nektek!

A lakodalmatok zenészi és vőfélyi feladatainak ellátására kértetek fel 2017.02.02-án.
 
Mint már annyian a 10 év alatt, Ti is megelőlegeztétek a bizalmatokat irányomban.
Valamiért mégis úgy éreztem, hogy ez most más, mint eddig volt.
Megérzésem a nagy napotokon be is igazolódott.
 
Borús, esős nap volt. Míg a lakodalom helyszínére értem, folyamatosan szakadt az eső.
Amikor viszont megérkeztem, kisütött a nap és minden olyan gördülékeny lett.
Még a vendégek késése sem tudta elrontani az azt követő eseményeket.
  • A búcsúztató nagyon megható volt még számomra is.
  • A polgári esküvő is szép volt.
  • A fotózkodás is jól sikerült.
  • A lakodalom helyszínén tartott egyházi szertartás pedig nemcsak formabontó, hanem felemelő is volt.
A vacsoránál pedig olyan gesztust kaptam tőletek, melyben még soha sem volt részem!

 
 
Ekkor tudtam meg, hogy én mint szolgáltató hol is vacsorázhatok: A FŐASZTALNÁL AZ ÖRÖMANYA MELLETT ! ! !
 
Először azt hittem, hogy ez csak egy rossz vicc az étterem részéről, de rögtön el is vetettem ezt a feltevésem, mivel már többször dolgoztam itt, és tudom, hogy az étterem személyzetének profizmusával nem összeegyeztethető egy ilyen jellegű tréfa. Ezt követően, amikor Ti hívtatok vacsorázni és közöltétek, hogy "hol a helyem", be kell valljam, hogy elérzékenyültem.
 
Ez akkor is így történt volna, ha minden érintett "fővendég" az asztalotoknál ült volna.
De ez a Ti esetetekben még inkább különleges volt. Hiszen hiányzott egy ember a főasztaltól.
Ezért nem is igazán tudtam feldolgozni a mai napig sem, hogy hogyan is ültethetett engem egy ifjú pár a menyasszony elhunyt édesapjának a helyére, miközben én csak egy szolgáltató vagyok a sok közül! 
 
Nem is tudtam ekkor leülni, inkább kimentem rágyújtani, hogy ne zavarjam meg a vacsorát azzal, hogy könnyezni lát a násznép...
Amikor kiértem az étteremből, halkan imádkozni kezdtem, megköszönve az Istennek, hogy ilyen párral hozott össze, és kértem, hogy adjon nekem erőt ahhoz, hogy ezt a felbecsülhetetlen értékű ajándékukat viszonozni tudjam. 
Az imám végeztével kimentem a parkolóba, hogy behozzak egy még szükséges kelléket, és ekkor valami csodálatos dolgot vettem észre.
 
Egy olyan teljes szivárvány ragyogta be az eget, mint amilyet még soha életemben nem láttam.
 
Úgy gondoltam, hogy ez sem lehet véletlen, ezért bementem, és kértelek benneteket és a fotósotokat is, hogy gyertek ki egy percre velem. Nem tudtátok, hogy miért kérem ezt, de szó nélkül abbahagytátok a vacsorátokat és követtetek.

Ekkor készült el Veletek az eddigi pályafutásom legvidámabb fényképe.
 

Ami ezek után következett, azon már meg sem lepődtem.
 
Mint utóbb tőletek és a vendégektől kiderült, olyan embereket vettem rá a zenémmel a táncolásra, akik igazából sohasem táncolnak. Illetve olyan embereket sikerült rávennem a mulatozásra, akik nem a "mulatós fajtához" tartoznak.
 
NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM NEKTEK, HOGY MEGOSZTOTTÁTOK VELEM
AZ ISTEN ÁLDOTTA ESKÜVŐTÖK NAPJÁT ! ! !
 
Sohasem fogom elfelejteni, hogy milyen óriási ajándékot kaptam Tőletek!
 
Csók a Családnak!
Sanyi

Hozzászólás írása:

CAPTCHA Image A képen látható karakterek:

Kép cserélése

Vissza