Katonaság

Mint azt már az előzőekben írtam, viharos gyorsasággal vonultam be sorkatonának. Ahol aztán kiderült, hogy nem oda kerültem, ahová szerettem volna, de szerintem rajtam kívül még nagyon sokan voltak így ezzel :-).

1993

Az első megrázó élményem az volt, hogy a repülőgépek és a helikopterek éjjel-nappal röpködtek, és mivel elég közel volt a reptér a szállásunkhoz, elég nagy hangzavar csináltak.

Nem tudtam elképzeli, hogy a fenében lehet itt majd aludni. De kicsit később már beláttam, hogy ha valaki tényleg fáradt (erről mindig gondoskodtak a kiképzők), az ágyúdörgés közben is tud aludni.

A második megrázó élményem az a reggeli torna volt. Nem a korai ébredéssel volt bajom, hanem azzal a fizikai megpróbáltatással, ami ezzel járt. Nálunk ugyanis nem holmi kis light-os Norbi torna volt. Bemelegítésképpen futottunk 3000, azaz háromezer métert!!!

Természetesen erre nem állt rendelkezésünkre az egész délelőtt, csupán 12 (!) perc. Miután ezzel megvoltunk, kezdődött a torna, ami 45 perc volt teljes gőzzel. Levezetésképpen - ha valamit nem úgy tettünk, mint ahogy azt kiképzők szerették volna - pár száz méter békaügetéssel lazítottunk.

Mondanom sem kell, hogy a sörivó szervezetemet ez igen megviselte. Oly annyira, hogy az első két hétben olyan izomlázunk volt, hogy egymást állítottuk fel a lépcsőfordulóban lévő padról, mert egyedül nem ment a fájdalomtól. Aztán rendszerszeresség meghozta a gyümölcsét. Hat hét után már bőven szintidő alatt futottam a 3 kilométert és a torna sem okozott problémát. Sőt mi több! Később már kifejezetten élveztem a dolgot és azt hiszem, itt tettem szert izommennyiségem nagy részére, mert csináltunk ám kemény dolgokat.

Pld.: Fekvőtámaszok százasával, fekvőtámaszok három stokin (kettőn 1-1 kéz a harmadikon a lábak) olyan mélyre, hogy a könyökök összeérjenek hátul, felülések százasával, tolódzkodás, húzódzkodás, kötélmászás láb nélkül...Ja! Nemcsak reggeli torna volt, hanem napközben is volt kiképzés, és a konditerem is nyitva állt előttünk, ha nem a fókázással (felmosással) voltunk éppen elfoglalva. Mai fejemmel boldog lennék, ha felét meg tudnám csinálni azoknak a gyakorlatoknak, mert éppen kétszer annyi idős vagyok, mint akkor voltam, de ehhez ismét rendszeresen és következetesen kellene edzeni (na meg leadni pár kilót).

Az első pozitív élményem a katonai eskühöz kapcsolódik. Na persze nem az alaki képzéshez! Aki már látott ilyet, az tudja, hogy az esküt tevőknek valaki mondja az eskü szövegét, amit a többiek utána mondanak. Erre a feladatra önként jelentkezőket vártak. /Nekem bevonulás előtt azt mondták a jóakaróim, hogy ha önként jelentkezőket keresnek egy feladatra, mindegy mi az, vállaljam el, mert jobban járok, mint a többiek. Igazuk volt. Ez mindig bejött./

A szituáció - hozzám méltó módon - elég viccesre sikeredett. Megjelentem a mosogatástól, zsírtól mocskos ruhámban az alakuló tér szélén, ahol éppen majd kétezer ember állt vigyázban a teljes vezérkarral szemben. A dandártörzsfőnök a mikrofonba zengve kérdezte meg tőlem:

- Mi járatban katona.

- Jelentem a meghallgatásra jöttem.

- Honnan jött katona?

- Jelentem konyhaszolgálatról.

- (Tömeges röhögés)

- Akkor még éppen időben érkezett. Mert éppen készültünk befejezni. Álljon a pulpitushoz.

- Értettem.

- Esküt tevők! Eskühöz!

És akkor elkezdtem mondani a katonai eskü szövegét.
Amikor végeztem, megkérdezték, hogy hívnak, melyik század, melyik szakasz... Egy kicsit súgtak-búgtak a vezérek, majd közölték, hogy jó, hogy jöttem, mert engem választottak. Juhééé! Innentől kezdve egy jó darabig nem kellett konyhaszolgálatra mennem, viszont az összes próbán ott vertem a vigyázzt. Mondták, hogy a szüleim a dísztribünről nézhetik az esküt. Gondoltam meglepem őket ezzel, és nem szólok nekik erről a "kis apróságról".

Elérkezett az eskü napja. Rengetegen voltak. A körlet elő álltunk már indulásra készen, amikor megkérdezte tőlem a zászlóaljparancsnok:

- Mit szóltak a szülei Gergely honvéd?

- Százados úrnak jelentem: Semmit.

- Hogyhogy?

- Százados úrnak jelentem: Meglepetésnek szántam.

- Gergely honvéd! Az édesanyja szívinfarktust fog kapni!

- Miért?

- Mert be fogják mondani a hangosbemondóba, hogy Gergely Sándor honvéd szüleit kérik, hogy fáradjanak a dísztribünhöz. Mivel ők nem tudják, hogy magával mi a fene van, még azt fogják gondolni, hogy elesett a csatában. Parancsba adom, hogy amint meglátja a szüleit, mielőtt bevonulnánk az alakuló térre, lépjen ki az alakzatból és közölje a szüleivel a hírt.

- Parancs! Értettem.

Pár perccel később észrevettem őket, és szóltam nekik, de csak annyit mondtam, hogy külön helyet foglaltam nekik, hogy jól lássanak mindent. :-)

Na aztán volt nagy meglepődés, amikor álltunk szépen alakzatban, majd a parancsnok beleordította a mikrofonba:

- Gergely honvéd!

- Parancs (ordítottam mikrofon nélkül).

- Hozzám!

- Értettem.

Aztán elkezdtem mondani az esküt, és a sok-sok ember egyszerre ordította utánam úgy, hogy zenget belé minden. Nagyon jó érzés volt.

Aztán amikor vége volt, engem értek a sorozatos meglepetések.

Az eskü után minden esküt tevő megkapta első eltávozási engedélyét, magyarul haza mehettünk. Ez úgy történt, hogy amint visszaérkeztünk az alakuló térről a körletünkbe, mindenki kezdett átöltözni a kimenőruhájába és összekészíteni a holmiját. Mindnyájan komótosan pakolgattunk, vetkőztünk, amikor ordítás verte fel a folyosót:

- Gergely honvééééd! Ezzel egy időben berontott a százados a szobánkba.

- Parancs! Vertük a vigyázz állást ki így, ki úgy, én éppen egy szál gatyában.

- Maga még így?!!!

- Jelentem: Igen. Hát gondoltam magamban, még szerencse, hogy csak most jöttél, mert az előbb még csak a fütyim lógott rajtam.

- Na akkor nagyon igyekezzen! Maguk katonák pedig segítsenek neki, mert 5 perc múlva meg kell jelennünk a dandárparancsok előtt a parancsnoki épületben.

- Értettem. Hű, sötét gondolatok árasztottak el. Itt valami nagy baj lehet. Valamit biztosan elrontottam. Rosszul mondtam az esküt...

A fiúk szó nélkül villámgyorsan pakolták a ruháimat, segítettek öltözni, pakolták a táskámat... Én rezignáltan vettem tudomásul, hogy a zászlóaljparancsnok ki sem megy a szobából, hanem szó nélkül figyeli az eseményeket. Úgy 1 perc alatt készen voltam. Bezártam a szekrényemet. Erre a százados rögtön felhorkant:

- Gergely honvéd!

- Parancs!

- Irány utánam! Lépés indulj!

- Értettem.

Az út a parancsnoki épületig nem volt rövid, de a cikázó gondolataimmal a fejemben a többszörösére nőtt. A százados egész úton nem szólt hozzám. Megérkeztünk. Felmentünk az emeletre. Megálltunk egy ajtó előtt, ahol a százados vigyázzba vágta magát és jelentett:

- Ezredes úr! Sz...k százados jelentem, hogy parancsára Gergely honvéddel megjelentem.

- Köszönöm százados úr. Leléphet. Gergely honvéd hozzám!

- Parancs!

- Nem kell tisztelegnie. Fáradjon beljebb!

Amikor bentebb léptem és körülnéztem a szobában, nagyon sokan ültek egy óriási asztalnál. Azok az arcok, akik a dísztribünön álltak.

  • laktanyaparancsnok
  • dandárparancsnok
  • dandártörzsfőnök
  • rendőrfőkapitány
  • polgármester és még egy halom prominens személy

Ekkor vettem észre, hogy ott ül közöttük Anyukám és Apukám is. Na vazze! Mi lesz itt? Sok időm nem volt a töprengésre, mert az ezredes úr hellyel kínált. Viszont nem láttam üres széket. Erre az ezredes kiordított a szobából a százados után.

- Százados úr!

- Parancs!

- Hozzon Gergely honvédnak egy széket!

- Értettem!

És a százados hozott nekem egy széket. Köpni, nyelni nem tudtam. A zászlóaljparancsnokom - egy százados- hoz nekem széket?! Gyorsan le is ültem, mert a lábaim kezdtek elgyengülni a sokktól.

Az ezredes látva zavaromat, felállt és pohárral a kezében megköszönte nekem, hogy az eskütételnél rám bízott feladatot kimagaslóan teljesítettem, a szüleimnek pedig, hogy kiváló embert neveltek belőlem. Majd hozzátette, ők pedig megpróbálnak kitűnő katonát faragni belőlem kis hazánk számára.

Hát sok mindenre számítottam, csak éppen ilyen dolgokra nem. A pohárköszöntő után kb. negyed órát töltöttem ezen a számomra addig elérhetetlennek tűnő helyen az addig megközelíthetetlen hitt prominens emberek társaságában. Beszélgettünk, kínáltak enni és innivalókkal is, de én csak arra tudtam gondolni, hogy a családom tagjai biztosan hoztak nekem valami hazai finomságot, ezért inkább arra tartogattam a hasam.

Mivel tudták, hogy messziről érkeztek a szüleim és hosszú út áll előttünk hazáig, az ezredes úr megkérdezte, hogy összepakoltam-e a felszerelésemet. Miután mondtam neki, hogy igen, útra kész vagyok, valakit utasított, hogy szóljon le a kapuügyeletnek, hogy én és a szüleim távozunk. Illetve, hogy az én eltávozási engedélyemben szereplő időpontig még van háromnegyed óra, de ő engedélyezi a soron kívüli eltávozásomat. Nyertem 45 perc szabadságot! :-)

Miután kimentünk a kapun, a várakozó tömegben megkerestük a büszke rokonokat. A kölcsönös üdvözlések után levettem a sapkámat és ittam egy korty sört. Erre megszólalt a hátam mögött egy ismeretlen hang.

- Gergely honvéd!

Na! Gondoltam magamban ez rövid szabadság volt. Mert mindjárt visznek is vissza katonai kihágás miatt. Levettem a sapkámat és alkoholt fogyasztok nyílt téren. Megfordultam és kerestem a tömegben ki szólított, hol vannak a katonai rendészek. Sehol nem láttam még katonát sem, nem hogy rendészeket. Ez őrület, biztosan sokkot kaptam. Erre odalép hozzám egy vadidegen ember és ismét megszólít:

- Gergely honvéd!

- Parancs!

- Nyugalom, én csak egy szülő vagyok! A többiek mikor jönnek ki?

- Úgy háromnegyed óra múlva. De honnan ismer engem???

- Láttam, maga mondta az esküt és megjegyeztem a nevét.

Majdnem megmondtam neki, hogy a jó édes anyukáját ijesztgesse, de inkább a pillanatnyi "népszerűségemnek" tudtam be a dolgot.

Az első szabad hétvégémet nyolc hét múlva követte a második, majd azt ismét két hónap elteltével a harmadik. Pedig semmi rosszat nem csináltam. Hogy mégis miért és hogyan volt tovább a leszerelésemig, megtudhatod a katona történeteim egyes fejezeteiből.

További jó szórakozást kívánok!

1. fejezet | 2. fejezet | 3. fejezet | 4. fejezet | 5. fejezet

6. fejezet | 7. fejezet | 8. fejezet | 9. fejezet

FEL