 |
      |
|
|
|
Őrködéseim
Szóval szerintem ez az egyszerű oka annak, hogy a mai napig őrködöm és oltalmazom vagy az embereket, vagy valami fontos, értékes dolgot. A katonaság után először Nyírparasznyán őrködtem. Gelsei Gábor parókus megalakította kisfalunkban a Polgárőrséget. Természetesen én is beléptem, és éjszakánként járőröztünk a faluban. Akkortájt volt is közbiztonság a faluban, és annak határában is. Sajnos az óta ez a polgári összefogás megszűnt, ami érezhető is a falu rendjén. Aztán Budapesten - keresztapám javaslatára és segítségével- kezdtem el komolyan ezt a szakmát. Megfordultam egy pár helyen:
Természetesen ez a felsorolás nem teljes, mert a kisebb, rövidebb megbízásokat kihagytam. Hogy miért is lett ilyen hosszú ez a lista? Számtalan oka van. Először is a cégek, akik arcpirítóan keveset fizettek. Aztán maga a rendszer, amelyik - miután felkapott lett a szakma - mindent megtett azért, hogy az ebben a szegmensben dolgozó vállalkozókról minden bőrt lehúzzon. Végül a kollégák, akik nem igazán álltak a helyzet magaslatán. A cégek 
A kornak megfelelően minden cég a gyors meggazdagodásra helyezte a hangsúlyt. Persze csak a saját zsebükre gondoltak. Hogy mennyire? Ez az arány akkor derült ki számomra miután irodaházak üzemeltetésével kezdtem foglalkozni. A cégek a vállalási díjuknak a 20%-át fizették ki a dolgozóknak, de ezt is csak számla ellenében. Ahhoz, hogy valaki kézzelfogható összeget vigyen haza, 300 órát kellett dolgoznia egy hónapban. Egy normális munkahelyen havi 170-180 órát kell eltölteni. Ebben a szegmensben viszont volt olyan időszaka pályafutásomnak, hogy egy hónap alatt 480 órát dolgoztam, illetve olyan is volt, hogy megszakítás nélkül, egyhuzamban 132 órát nyomtam le. Így lehetett "sok" pénzt keresni. Na persze akkor, ha ezt ki is fizették. Mert hát bőven voltak cégek, akik valamilyen mondva csinált indokkal nem fizettek időben, de olyan is akadt, hogy sehogy sem, vagy pedig nem annyit, amennyi járt volna. Eleinte azt hittem, hogy ez így természetes, hiszen minden kollégámmal hasonlóképpen bántak a megbízók. Aztán úgy gondoltam, hogy ha én pontosan és a megegyezésünk szerint teljesítem a feladatom, akkor a cég is hasonlóan járjon el a fizetésemmel kapcsolatban. Na, ez egyik vezérkarnak sem tetszett. Én meg úgy voltam vele, ha a többi kollégám birka is, én nem vagyok az, és az ilyen esetekben leléptem. A rendszer 
A kilencvenes évek elején még nem volt központi előírás arra nézve, hogy milyen keretek között lehet valaki vagyonőr, testőr. Ez viszont nem azt jelentette, hogy boldog-boldogtalant felvettek ahhoz a 2-3 céghez. Sőt. Mindig nagyon komolyan megrostálták a jelentkezőket és szinte csak ajánlással lehetett bekerülni. Na, ezt az igen jól működő, zárt rendszert sikerült államilag kinyitni és szétzilálni. Kitalálták, hogy mindenkinek el kell végeznie egy 300 órás tanfolyamot, majd vizsgát tenni és kiváltani a rendőrségnél a személy- és vagyonőri igazolványt. Aki pedig vállalkozóként dolgozott, annak rendőrségi működési engedélyt kellett váltani, kötelezően be kellett lépnie kamarába... Mindezek azért, mert mindenkinek az szúrta a szemét, hogy szép nagydarab emberek öltönyben, nyakkendőben (napszemüvegben) dolgoznak frekventált helyeken. Márkás autókkal furikáztatják, majd kísérgetik a prominens személyeket. Mindenki úgy gondolta akkortájt, hogy hihetetlenül sok pénzt kereshetünk, amiért semmit sem kell dolgoznunk. Ráadásul ebbe a zárt közösségbe nem is igen lehetett bekerülni. Állam bácsinak (vagy aki annak gondolta magát) ezek nem tetszettek, és úgy gondolta, hogy a jól menő srácok fizessenek sápot, és engedjenek másokat is a zsíros bödönhöz. Na, ebből születtek ám aztán különös dolgok. Ez volta az oka a harmadik problémám megjelenésének is. Mivel a kollégáim között igen érdekes emberek jelentek meg. Kollégák 
Eleinte a szigorú felvételi procedúráknak köszönhetően csak kvalifikált, jó fizikai és szellemi képességek birtokában lehetett valakiből őrző-védő. Aztán az okos tanfolyamoknak köszönhetően boldog-boldogtalan őrnek állt a gombamódon szaporodó biztonsági cégeknél, melyek vezetői nyugdíjazott rendőri vezetők voltak általában. Így viszont úgy felhígult az állomány, hogy olyan emberekkel kellett egy idő után együtt dolgoznunk, hogy az valami katasztrófa. Volt, hogy az egész ember cipőstől sem volt 160 centi és 40 kilós, vagy éppen 160 centi és 160 kiló. Utóbbi az bevált volna ajtónállónak, ha bírt volna állni. Előbbinek viszont akkora elrettentő ereje volt, mint egy "vigyázz" feliratú sárga post it-nak az ajtóra ragasztva. De nem is a testi képességeikkel volt inkább bajom, hanem a szellemivel. Sokaknak az intelligencia-szintjük már majdnem elérte a hármat, de volt, akinek még ennyire sem futotta. Aztán egyre többen lettek köztünk olyanok, akiktől jobban kellett féltenünk a szajrét, mint a zsiványoktól. És ha mindehhez még hozzátesszük azt is, hogy legálisan viseltek fegyvert szolgálatteljesítés közben, akkor azt hiszem, értitek ti is, miért hagytam abba ezt a szakmát. Egyszerűen nem akartam közösséget vállalni ilyen emberekkel. A kezdeteknél nagyon jó csapatokban dolgoztam. De ott csak válogatott emberek voltak. Mindenki - köztük én is - a legmagasabb szintű állambiztonsági átvilágításon estünk át. A szellemi és fizikai alkalmassági vizsgálatok rendszeresek voltak. Nagyon sok élsportoló volt köztünk a küzdősportok világából. Jó magam 5 évig thai bokszoltam. Jó néhány fogam bánta, de én azóta sem. Folyamatosan képeztek bennünket. Minden téren. Az elméleti és gyakorlati képzések rendszeresek voltak. Akik fegyveres szolgálatot is elláttak, profi szinten kellett, hogy használják fegyverüket. Ez viszont sok gyakorlást, edzést igényelt. A cég is biztosította ennek hátterét, de sokan önállóan is képeztük magunkat. Akkortájt húsz méterről bármilyen látási viszonyok között kilőttem volna bárki pupilláját a szolgálati fegyvereim bármelyikével két és fél-három másodperc alatt. Ezeknek a sikereknek köszönhető a fegyverek iránti vonzalmam, a fegyelem és figyelem iránti igényem. Feddhetetlenségemnek, megbízhatóságomnak köszönhetően nagyon sok komoly védelmi feladatot láttam el, amiknek nagy része nem publikus. A szakmám csúcsának azt tekintem, amikor kooperációban a nemzetbiztonsági hivatal terrorista-elhárító csoportjával dolgozhattam. Az akkori amerikai védelmi miniszterre, majd később az izraeli külügyminiszterre is vigyázhattam velük. Természetesen ennek részleteit sem írhatom le. Voltak közismert személyek is, akikkel összehozott a munkám: Szandival
A Pa-Dö-Dő-vel
A Rippel fivérekkel
Sifu Robert Lyons-szal
További jó szórakozást kívánok! Sanyi Folytatása következik... |
