104) |
Koi Enikő és Alföldi Zsolt |
|
|
 2014-8-3 22:15
2. RÉSZ
Hát igen, erre nagyon hamar megérkezett a válasz. Vőfély Sanyi, aki Zenész Sanyi is, adott Nekik egy nagyon kedvező ajánlatot, amit a fiatalok habozás nélkül elfogadtak. Ezután még fordult néhányszor az a galamb, mire eljött a nagy nap.
A fiatalok nagyon meg voltak illetődve, ahogy ez lenni szokott, de ekkor a megbeszélt időpontban és helyen megjelent a Sanyi. Megjelenésével, kiállásával, határozottságával egy pillanat alatt elkergette a szürke felhőket és felragyogott a nap. Elkezdődött a vidámság, amiről egy személyben, mondhatom, igen profi módon gondoskodott.
Vőfély Sanyi 2014-8-15 10:33
Az igazság az, hogy a zenés szórakoztatással már 1987 óta foglalkozom, így a vőfélység ehhez képest friss hivatás. Természetesen mindkettőt igyekszem pontosan, a maximalizmus jegyében végezni. Hiszen mindkettőt nagyon szeretem!
Ja! És ahogy mondani szoktam: "NEM A ZACSKÓS LEVESTŐL NŐTTEM EKKORÁRA és lettem olyan , amilyen!" :)
|
|