|
 2017-10-10 12:29
Esküvőnk hetén, ahogy ígérte fel is hívott minket, és még utoljára átbeszéltünk mindent, hogy frissen meglegyen. Eljött a nagy nap, és ahogy megláttuk, tudtuk, h minden rendben, a kisugárzása elég is volt, pedig szegény nagyon beteg volt, de igazából ezt is csak onnan tudtuk, h elmondta, na meg azért amikor hármasban voltunk, akkor látszódott rajta, de a násznép ebből semmit sem vett észre. Abszolút mindent intézett helyettünk, mert nekünk tényleg semmi dolgunk nem volt, csak h jól érezzük magunkat, átéljük a nagy napot, ami sikerült is!
Ezúton köszönünk Sanyi mindent, mert nagyon jól éreztük magunkat,és a mai napig hatása alatt vagyunk :)
|