Sanyi egyéb oldalai

Fórum

Fórum
Vissza a fórumra
Válaszolás a következő üzenetre:
Hozzászólás:
296) Heni és Gergő 
(296)
2021-12-23 17:57

Sziasztok!


Sanyit a párom anyukáján keresztül "leltük" meg, így könnyebb is volt az első találkozás, hisz mégsem egy teljesen idegennel kellett elkezdenünk a tervezgetéseket.

Már az első találkozás során pozitív volt a benyomásunk Sanyival kapcsolatban, egy beszédes, barátságos, humoros emberrel találkoztunk, akivel csak úgy elrepült az idő. Az első megbeszélést követően tudtuk, hogy Sanyira lesz szükségünk, így aztán később sort kerítettünk a második szeászunkra is, amely legalább 4 órás volt. Ugyan némi elképzelésünk volt már akkor is az esküvőnkkel kapcsolatban, de nagyjából csak a dátum és a helyszín volt meg.

Sanyinak hatalmas tudása és tapasztalata van, így mindent át tudtunk beszélni és könnyű volt ötletelni, illetve a nagy napunk menetrendjét összeállítani. Az esküvőig többször is beszéltünk akár telefonon, akár videóhívásban, így nem éreztük azt, hogy el lennénk felejtve. Ha kérdésünk volt, készséggel válaszolt. Külön öröm volt, hogy Sanyi nem az esküvői játékok híve, ahogy mi se szerettünk volna ilyenekkel eltölteni az időt. Egyedül a gyűrűhuzásunk volt megspékelve egy kis extrával, melyben Sanyi partner volt, szívesen részt vett a kis szín játékunkban, melyről csak mi hárman, illetve az anyakönyvvezető tudott. Ez olyan jól sikeredett, hogy az elején a vendégek el is hitték, hogy tényleg gond van, de később megnyugodtak, amikor látták, hogy a fogadott futárunk behozza nekünk a gyűrűket. :)

Ugyan a szolgáltatókkal kapcsolatban hellyel-közzel már volt elképzelésünk, de jól jött, hogy kaptunk egy kis iránymutatást, hogy kit ne válasszunk majd a nagy napunkra. Már csak onnan is tudtuk, hogy Sanyi jót akar nekünk ezekkel a listákkal, amikor egyszer egy környékbeli étteremben voltunk egy csoportos ebéden, ahonnan nem épp jó szájízzel jöttünk el. Mint utóbb kiderült, a helyszín a nem ajánlottak közé tartozik.

Az esküvőnk előtt egy hetet némileg idegeskedéssel töltöttük, hisz vendég visszamondások mellett, új fodrász keresése is feladattá vált, de Sanyi tartotta bennünk a lelket. Még az utolsó két napban váltottunk pár szót, így teljes nyugodtsággal vágtunk neki a nagy napnak.

Az esküvő napján míg párom köszöntötte a vendégeket, illetve Sanyit, addig én elbújva vártam, hogy majd a nagy fehér ruhámban megjelenjek párom és a vendégek előtt. Sanyi bejött hozzám is, volt hozzám pár jó szava, illetve megalapozta még inkább a hangulatomat a kis dugi pálinkájával, melyet csak nekünk hozott.

Ugyan az esküvőt 15 perces késéssel kezdtük, mivel még volt egy-két vendég, aki készülődött, de ezt simán be tudta Sanyi hozni, egy nagyon minimális átszervezéssel, végig vittük az egész napot/estét, melyből a vendégsereg nem vett észre semmit. Teljesen rá tudtuk bízni magunkat, egész este vitte a fonalat magával, így nem voltak fölösleges szünetek. Az egész este folyamán figyelt Sanyi mindenre és igyekezett vidámságot belecsempészni a programokba (akár az, amikor megénekeltette a násznépet, vagy a kis viccelődése az üres leveses tállal kapcsolatban).

Az egész estét profin és józanul vitte végig, az üdítőkön és a vacsorán kívül mást nem fogyasztott, hisz számára a nagy napunk fontosabb volt számára, mint hogy alkoholt igyon (bár ő pont az az ember, aki nem iszik alkoholt még otthon se). Teljes egészében megérte az árát, azt kaptuk tőle, amit ígért. Mind vőfély, teljes egészében meg voltunk vele elégedve, illetve a vendégsereg is pozitív véleménnyel volt róla. Még a szolgáltatók is azt mondták, hogy egy nagyon jó hangulatú, családias esküvőn vehettek részt, még ők is jól érezték magukat.

Mi azért ajánljuk Sanyit, hisz mind amellett, hogy nagyon érti a dolgát és szép szavaival, gondolataival magával ragadóak és gyönyűrűek, rugalmas és azt tartja szem előtt, hogy a pár nagy napja tényleg tökéletes legyen.

Köszönjük Sanyi, hogy velünk voltál és részese voltál az esküvőnknek!

Csók a családnak :)

Heni és Gergő - 2021.09.18.

-
Hozzászólás:

Spammer?
Név Név:
E-mail E-mail*: (nem jelenik meg)
SPAM ellenőrzés SPAM ellenőrzés*: CAPTCHAA képen látható karakterek: