Blog

Fekete Lista

Sajnos ebben az évben is találkoztam már olyan szolgáltatókkal, akik - finoman fogalmazva - nem voltak a helyzet magaslatán.

Az év elején egy zenekar tagjai gondolták úgy, hogy ha nem táncol a násznép, akkor ők sem zenélnek. Így sörrel a kezükben sétálgattak, mint a vendégek, és várták (2 x 30 percig), hogy zene nélkül is kezdjenek el táncolni a vendégek. Később pedig kijelentették, hogy ők bizony nem lakodalmas zenekar, ezért nem is játszanak mulatóst, maximum a menyasszonytánc alatt, ha az nem lesz nagyon hosszú. Mivel a vőlegény és menyasszony meg volt velük elégedve, hagytam őket.

Egy másik lagziban egy fotós "gondolkodott" másként arról, hogyan is kellene végeznie a munkáját. Több, mint 30 percet késett, így a kezdésnél egy még számomra is ritka, nagyon szép esemény megörökítéséről maradt le. Magyarázata: "ezek szerint rosszul emlékeztem a kezdés időpontjára". A közös fotózás során észrevettem, hogy csak egy-egy képet készít az egyes csoportokról. Miután ezt szóvátettem neki, és közöltem vele a tényt, hogy ez egy egyszeri alkalom és nem tudunk később visszajönni megismételni egy-két fotót, amik éppen nem sikerültek, megsértődött...

Akik viszont az idei évben eddig a negatív rekordot megdöntötték, az egy étterem. (Remélem, idén őket már senki sem fogja negatívumokban felülmúlni!) Itt annyi minden történt, illetve nem történt, hogy azt sem tudom, melyikről írjak. Inkább kezdem az elején és próbálok nem kifelejteni valamit, bár ez a történtek fényében nem lesz egyszerű. Először is a fogadóitalból keveset töltöttek ki. Pedig ennél egyszerűbb feladat nem nagyon adódik egy vendéglátó egységnél. Mindenkinek egy-egy pohár pezsgő. A létszám számukra is ismert volt, mégis talán a vendégek felének volt kitöltve a pezsgője, a többieknek várniuk kellett az ajtóban, illetve sorban állni a pultnál. A kövezkező "meglepetés" akkor ért, amikor a velük történt program egyeztetés során szinte mindenre elutasító választ kaptam. Pedig nem is kérdeztem őket, hanem elismételtem azokat a dolgokat, amiket a párral már rég megbeszéltek. Az ifjú pár által gyönyörűen feldíszített termet, az ünnepi környezetet is sikerült lerombolnia az étteremnek a vacsora kezdetekor. A leveses tálakból 4-5 félében tálalták fel ugyanazt a levest. Volt olyan üvegtál, ami úgy nézett ki, mint egy virágcserép, volt olyan üvegtál, mint az iskolai menzán, volt porcelántál két füllel, illetve fül nélkül. Ebből a kiábrándító kavalkádból már csak a piros zománcosfazék hiányzott... A leves közben a szolgáltatók soron kívüli megvacsoráztatása olyan rendkívüli bonyodalmakat okozott a személyzet életében, hogy majdnem pszichiáter segítségét kellett kérnem hozzájuk. A sorozatos próbálkozásaim ellenére sem sikerült ezt a feladatot megoldaniuk. Aztán a második fogás tálalásánál szintén felvonultatták a környéken található tálak szinte teljes variációját. Volt vegyes sült és köret 2, 4, 6 fős tálakon, természetesen ezek sem csak méretükben voltak ok nélkül különbözőek, hanem alakjukban és anyagukban is. Még fém süteményes tálcákat is használtak. Ezek felett a "kis esztétikai" hibák felett is szemet lehet akkor hunyni, ha más probléma nem merül fel. Viszont az már nem tarozik az elnézhető kategóriába, hogy a második fogás első tálja és az utolsó táljának felrakása között 25 (!) perc telt el. Mindez úgy, hogy folyamatosan segítettem már a levesek felszolgálásában is, és természetesen a második fogásnál is, de a konyháról nem érkezett az "anyag". Attól meg egyszerűen kinyílt a bicska a zsebemben, amit eközben láttam és hallottam. Az egyik pincér éppen üresen, ráérősen sétált visszafelé a konyhába, amikor az egyik vendég mosolyogva nyújtotta felé az üres gyümölcsös tányérját és szépen kérte, hogy vigye el. A pincér unott arccal elvette, majd két lépés megtétele után jól hallhatóan azt mondta: "-Mi van bazdmeg? Lusta vagy felállni?" Szerencsére a vendég nem hallotta a pincér "kedves" szavait, én viszont igen és nyomatékosan felhívtam a felszolgáló figyelmét arra, hogy - bár ez eddig még nem tudatosult benne - ez itt az ő feladata, amit ráadásul önállóan is el kellene végeznie. Itt már kezdtem elveszteni a béketűrésemet, és hasonló megnyilvánulás esetére, erős fogmosást helyeztem kilátásba a pincérnek. A vacsora végén a leszedésben is segédkeztem, mert nem szerettem volna, ha ez is annyi időt venne igénybe, mint maga a vacsora. Közben azért a pultba is beálltam párszor, mert az erre hivatott személyzet nem ért rá. (Mindhárman mosogattak a konyhán.) Én jó szívvvel szolgáltam ki a vendégeket, mert számomra az a fontos, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Ezt Ők megérzik és rengeteg apró gesztussal hálálják meg az odafigyelést (én is). Sajnos a pultot is ott kellett hagynom üresen. Pontosabban mondtam az ott álló vendégeknek, hogy csináljanak önkiszolgálást, míg valamelyik pincér elő nem kerül világkörüli útjáról, mert nekem sürgős dolgom akadt. Igen ám, de az egy szem férfi wc-ben a belső ajtó zárva volt, kilincs pedig nem volt kívül. Először azt derítettem ki, hogy senki sincs bent a fülkében (részegen, ájultan, stb.). Aztán ezt a problémát többször is jeleztem a személyzet több tagjának is (mindegyiknek). Mivel erre nem történt semmi változás, a zenészektől kölcsönkértem egy csavarhúzót, és a férfi vendégek nagy megkönnyebülésére kinyitottam a fülkécskét. Ekkor már a földszintre is lementem és az ottani személyzetnek is jeleztem ezt a kardinális problémát, illetve próbáltam szappant is szerezni, mert időközben a menyasszony ruhájából szerettek volna egy kis foltot kitisztítani, de szappan az még a női wc-ben sem volt (Nem elfogyott! Már az érkezéskor sem volt egyikben sem.) Miután visszaértem az emeletre, a vendégek szóltak, hogy megint bezáródott az ajtó. Ekkor jött egy pincér és közölte, hogy akkor ez most így marad, mert ők nem tudnak ezzel mit kezdeni. Na ekkor kérdeztem meg valakit, hogy van-e elsősegélydoboz az autójában, mert mindjárt összehányom a személyzetet egy halomba, de inkább bevettem egy nyugatót. Szükség is volt rá, mivel a megpróbáltatásoknak itt még koránt sem volt vége. A torta behozatala előtt nem 10 perccel szóltam a személyzetnek (ahogy az máskor lenni szokott), hanem tapasztalva a gyorsaságukat, hozzáértésüket, 20 perccel. (Ez az időpont is előre tisztázva volt és érkezésünkor is elmondtam.) A pincér kapásból közölte, hogy nekik legalább fél órára van szükségük ahhoz, hogy előkészüljenek. Ez majdnem sikerült is, csak 10 percet késtek. Ami azt jelenti kedves olvasó, hogy ebben az étteremben 40 percre van szüksége a személyzetnek arra, hogy zsúrkocsira rakja a tortát, a kistányérokat, a kisvillákat, szalvétát és a kancsó melegvizet a késsel. Ezt a tempót sikerült végig megtartaniuk, mivel a 23:15-re tervezett éjszakai svédasztalt pontban éjfélkor büszkén jelentették készre. Gondoltam, ha ők ilyen vidámak, akkor én sem rontom el az örömüket, hangos szóval köszöntöttem a vacsorát és megköszöntem nekik, hogy majd egy óra késéssel, de végre ehet a kedves vendégsereg. Na ezt bezzeg meghallotta az addig lent tespedő étteremvezető. Feljött és mint vérig sértett nemes felelősségre vont engem(!), hogyan is tehettem én ilyen szégyent az ő vendéglátó helyére. Ekkor már a násznép figyelmesebb tagjai is tisztában voltak a helyzettel, a sokat látott és tapasztalt zenészekről és fotósról már nem is beszélve. Így ők kicsit félve szemlélték, hogy milyen tragikus véget ér pillanatokon belül az étterem vezetője. De még hatott a nyugtató, így elintéztem annyival, hogy majd az ifjú párral kell a végén elszámolnia, akiket éppen az ő feljövetele előtt tájékoztattam az eseményekről. Mivel egyébként is lejárt a megbízatásom, összepakoltam a dolgaimat és levittem az autóba. A "fogadós" fogadott lent, és belekezdett egy református lelkészt is irígylésre késztető prédikációba. Én szó nélkül ott hagytam, mentem tovább az autóhoz. Ekkor elkövetett még egy hibát, tovább piszkálta az éhes medvét. Utánam szólt, hogy: "Nekem ne fordítson hátat!" Ekkor - ahogy a dal is mondja - "...valami eltört, valami elszakadt...". Letettem a táskámat, megfordultam, közelebb léptem és elmondtam neki, hogy kinek parancsolgasson, kinek hazudozzon, kit verjen át és kivel szórakozzon. Mivel látta rajtam, hogy már egyáltalán nem az a vidám, nótáskedvű ember vagyok, akit az előbb fent láthatott, "visszább vett" a stílusán ugyan, de már nem fogtam vissza magam. Rá zúdítottam mindent, amit aznap tőlük kaptunk, illetve nem kaptunk. Ha azt hiszed, kedves olvasó, hogy ezek után meghunyászkodva bocsánatot kért, akkor nagyon tévedsz. Még mindig próbálta hazugságokkal szépíteni a dolgot. Ekkor megmutattam neki, hogy nálam minden, még az is fel van írva, hogy mi kerül az éjszakai svédasztalra. "Töltött káposzta, pörkölt, és a megmaradt sültek." Miután erről a saját szemével is meggyőződhetett, a következő - mindent elmondó és megmagyarázó - utolsó párbeszéd zajlott le köztünk:

-Igen. Éjfélkor minden készen is volt. Mindent felraktunk.
-A sültek nincsek felrakva.
-Az nem létezik!
-De létezik, mert mielőtt elindultam lefelé, megnéztem.
-Jaaaaa! Perszeeee, mert elfogyott mind.
-Nem fogyott el!
-Te azt honnan tudhatnád, hogy nem fogyott el?!
-Onnan, hogy a tálak nagyrészét én szedtem le, mert a picérek a tányorokat szedték...
- ...csönd....

Ezután bepakoltam a kocsiba, visszamentem elköszönni. Mindenki szívélyesen és köszönettel búcsúzott tőlem és próbáltak marasztalni is, de nagyon feldúlt voltam, indulni akartam. Mivel a kis autóm akkumulátora le volt merülve (utólag kiderült, lerázódott róla a saru), megkértem két srácot, legyenek kedvesek, lökjék meg az autóm, hogy haza tudjak menni. Mire leértünk a kis kocsihoz, már nyolc fősre (!) duzzadt a segítők száma. Még ott is köszönték az estét, és kérték, hogy maradjak még. Ettől elszállt a mérgem, így már jó volt elindulni! Sajnálom, hogy ezt nem látta a vendéglátós! Sajnálom, hogy csak a végén hallottam meg a hangom, a többi az pusztába kiáltott szó volt! Azt is sajnálom, hogy neki soha sem lesz ilyen elismerésben és szeretetben része, ha nem változat a hozzáállásán!

Hogy miért is írtam le mindezeket?! Több oka is van!

Az okos ember a más kárából is tanul!
Ezekkel a szolgáltatókkal most dolgoztam másodszor. ELŐSZÖR ÉS UTOLJÁRA!
Be akartam mutatni, hogy milyen szolgáltatók vannak a "fekete listámon". Ebből talán megértitek, hogy miért nem vállalok az ilyenekkel semmilyen közösséget.